Szerző: vitéz nemes Pier Felice degli Uberti
Idén ünnepli 100 éves jubileumát a Vitézi Rend, ez ad alkalmat arra, hogy elgondolkozzunk azon, hogyan is élhette túl ezt a 100 évet folytonosan a Rend. A hagyományos magyar büszkeség nem engedte, hogy a kérdést nyilvánosan vitassák meg a nemzetközi lovagi és nemesi közösségben, mi is ennek a rendnek a jelentősége, mely egyike annak a három lovagrendnek, amelyeket a Habsburg-Lotharingiai Ház ma is adományoz.
A Rendet 1920-ban alapították azért, hogy ezzel jutalmazzák a háborús hősök ezreit, és hogy az országra kényszerített igazságtalan béke miatt kétségbeejtő helyzetbe került Magyarország talpra állítása meginduljon.
Az alapító nagybányai Horthy Miklós admirális, a Magyar Királyság kormányzója volt. Ebben az időszakban az ország monarchiaként működött, ám a nemzetközi politikai helyzet miatt nem volt uralkodója. Ezért a Vitézi Rend fons honoruma (szuverén jogforrása) maga a Szent Korona (éppúgy, mint 1944-ig minden más magyar kitüntetésnek).
Más, a XX. században alapított lovagrendekkel szemben a VR olyan előkelő sajátságokkal bír, amelyek minden más rend fölé helyezik. A Rend gyökerei a magyar történelem mélyéből és az európai keresztény hagyományból táplálkoznak.
A vitézi cím ma is olyan kitűntetés, amelyik egyedülálló és ma is él Magyarországon, a magyar emigrációban és azon a külföldiek körében, akik a magyar kultúrát nagyra becsülik.
A vitézi cím elnyerője azt neve előtt használja és ezzel is kifejezi, hogy a lovagrendek legrégibb hagyományának megfelelően az avatott személyt nemessé is teszi és örökölhető, sőt, eredetileg birtokadománnyal is járt.
Az örökség eredetileg a 17 évet betöltött legidősebb fiúra szállt tovább, feudális módon, a vitézi telekhez kötve, amelynek méretet – rangtól és helyszíntől függően – 4 és 125 hektár között változhatott. Fiúörökös hiányában a legidősebb leány, illetve, ennek férje örökölte a birtokot és a címet. Később, az emigrációban, az aktív vitézi családok számának drasztikus csökkenése miatt az öröklés jogát kiterjesztették az összes fiúra és leányra.
Egyes történészek ezt a gondolatot egyfajta agrárreformként is értelmezik, amelynek eredményeképpen új kis- és közepes birtokos réteg jött létre. Ez is alátámasztja a Rend demokratikus jellegét, melyet az is kifejez, hogy a tiszti és legénységi vitézek mind egyformán a vitéz címet használhatták, megkülönböztetés nélkül, és hogy ezt a címet társadalmi gyökereitől függetlenül minden magyar elnyerhette, ha kiemelkedő hőstettet hajtott végre az Első Világháborúban. A telkeket általában a nagybirtokos arisztokrácia tagjai ajánlották fel, így valóban egyfajta földreform is történt.
Az elvesztett háború ellenére a magyar büszkeség nem tört meg, és a Rend egy új örökletes elit osztályt hozott létre, amelyik a magyar állammal és a nemzettel a legszorosabb kapcsolatban működött. A Rend kezdettől fogva természetes módon kapcsolódott a Habsburg-Lotharingiai Házhoz, hiszen maguk az alapul szolgáló első világháborús kitüntetések is az Osztrák-Magyar Monarchia dekorációi voltak.
Ugyanezeket a feltételeket megőrizték sokáig, egészen a II. Világháború idejéig, amikor a cím adományozása folytatódott.
Érdekes az a tény, hogy Horthy Miklós kormányzó nem nagymesteri, hanem főkapitányi címet viselt.
1944-ben a Kormányzót letartóztatták a németek, és 1945-ös szabadulása után Portugáliába emigrált, ahol egészen 1957-ben bekövetkezett haláláig az emigrációban élő tagokkal tovább működtette a Rendet.
Ezt követően 1958–59-ben a külföldön élő rendtagok tanácsa végül József Ágost főherceg hadseregtábornokot választották meg főkapitánynak, aki egyébként a Rend legelsőnek avatott tagja is volt. 1962-ben az új Főkapitány a Nemzetközi Lovagrendek Tanácsához fordult, hogy az – mint a leghitelesebb tudományos szervezet e területen – ismerje el a Vitézi Rend folytonosságát és legitimitását. Ez 1964-ben meg is történt, és így a VR bekerült az elismert rendek regiszterébe.
József Ágost főherceg 1962-ben bekövetkezett halálával a Tanács a II. Világháború hős tábornokát, kisbarnaki Farkas Ferencet választotta Főkapitánynak. 1977-ben, 85 éves korában ő lemondott, és ekkor újra a Habsburg-Lotharingiai Ház vette át a főkapitányi tisztet, József Árpád főherceg személyében. Ő a haláláig, 2017-ig vezette a Rendet.
A megmaradt vitézek, amikor József Árpádot választották meg, arról is döntöttek, hogy a jövőben a Rend vezetőjének tisztsége öröklődjék a legidősebb fiú ágán a Habsburgok magyar (nádori) ágában, ami a rendi alapszabály legfontosabb elemévé vált, s így most József Károly főherceg viseli a főkapitányi tisztet.
Néhány gondolat arról, mi emeli a Vitézi Rendet más lovagrendek fölé:
1. Más dinasztikus rendekkel ellentétben, működése soha nem szakadt meg. Mivel a Tanács mindkét nembeli utódokra kiterjesztette az öröklés jogát, a Rend örök időkig fenn fog maradni.
2. Mivel a Szent Korona által vezetett ország idejében történt a rendtagsággal kapcsolatos birtokadományozás, ez a Rend újfajta nemességet hozott létre.
3. A vitézi cím a lovagnál magasabb értékű, mert személyes bátorságot és érdemszerzést ismert el, olyan emberek részéről, akik minden kötelezettség nélkül, saját hősiességből követték el kiemelkedő önfeláldozó hősi tetteiket a közösség érdekében. Ez a forrása egy újfajta nemességnek, amelyet az is kifejez, hogy a kitüntetett a vitéz címet úgy használja neve előtt, mint a főnemesi címeket szokás.
4. Azzal a döntéssel, hogy a főkapitányi cím a Habsburg Ház magyar ágában öröklődik, a Rend örökre a magyar nemzet sajátja lett.
5. A Rend az 1944-ig avatott vitézek leszármazottaiban örök időkre folytatódik, és benne, a középkori hagyományok szerint, maguk a lovagok avatnak új lovagokat – ma ennek szellemében, a hagyományt fenntartandó, a Főkapitány vagy megbízottja avatja fel az új vitézeket. Az új tagokat az otthon és külföldön élő magyarok és a külföldiek Magyarországot és a magyar kultúrát nagyrabecsülő köreiből választja ki a Rend, ezzel a létező legnagyobb megtiszteltetésben részesítve őket.